A 19. századi romantikus lányregények szenvedéllyel és titkokkal övezett zsánere jobbára Jane Austen és Thomas Hardy örök érvényű sajátjának mondható, azonban a 20. század derekán akadt egy vetélytársuk is Daphne du Maurier személyében, aki hasonló sémákra alapozva alkotott. Az Unokatestvérem, Rachelben sokkal több az erotika és rejtély, mondhatni modernebb, merészebb köntösbe van bújtatva jócskán idealizált társaihoz képest. Filmünk női főszereplője, a címszereplő, az a bizonyos unokatestvér, Rachel Weisz prezentálásában fantasztikusan visszaadja a kiismerhetetlen végzet asszonyának szövevényes természetét. A nagy kérdés az utolsó pillanatig fennáll és választ sem kapunk rá igazán, legalábbis olyat, ami teljes mértékben kielégítő lenne. Szóval a kérdés: ő tette, nem ő tette?

Délnyugat Angliában, pontosabban Cornwall megyében járunk, a környezet a sziklás magas partokkal, a kék óceánnal és a színpompás mezőkkel valódi édenkertként fest. Egy impozáns birtok örököse, az ifjú Philip árvan marad, majd a kuzinja, a nőtlen Ambrose fogadja magához és neveli fel. Az odaadó rokon betegsége okán naposabb éghajlatot igényel, így Firenzébe költözik, a már kész férfi Philipet pedig keresztapja gondjaira bízza, akinek lánya reménytelenül szerelmes a fiúba. Egy napon levél érkezik Ambrose-tól, miszerint az elhúzódó itáliai lábadozása közben összefutott az éppen megözvegyült közös unokatestvérükkel, a delejező szépségű Rachellel, akibe belehabarodott és hamarosan összeházasodnak. A kezdeti boldog áradozások után, a hazaküldött leveleiben hangot ad bizalmatlanságának újdonsült felesége irányába, ugyanis azzal vádolja, hogy szándékosan egyre betegebbé teszi. Aggódva, Philip meglátogatja gyámját, ám mire odaér, az meghal, Rachel pedig elhagyja a várost. Hatalmas düh és bosszúvágy kerekedik az ifjú szívében és bár Ambrose mindent ráhagyott, biztos benne, hogy Rachel gyilkolta meg szeretett pótapját. Az asszony kis idő múlva feltűnik a cornwalli birtokon, távolságtaróan, szerényen, teázósan, mégis pillanatok alatt az ujjai köré csavarja Philipet, aki részesíteni szeretné az örökségben az adóságban tobzódó kuzint, mégpedig úgy, hogy elveszi feleségül. Keresztapja figyelmezteti, hogy ennek nem lesz jó vége, a nő ki fogja semmizni, Firenzében nagyzolásáról és szemérmetlenségéről volt hírhedt. A fiú hajthatatlan és egy családi vacsora alatt, bejelenti az eljegyzést, aminek Rachel nem örül, mi több, őrültségnek tartja. A véleménykülönbségük heves vitába, majd dulakodásba torkollik, Philip teljesen kikel magából, megszállottan akarja a nőt, aki félelemmel viszonyul hozzá. Telik az idő, elhidegülten élnek együtt a kúriában, a fiú folyamatosan gyengül, hasonló tüneteket kezd produkálni, mint Ambrose. Mindezért Rachelt és az ő mindent gyógyító teáit kezdi okolni, így egy napon végzetes csapdába csalja az özvegyet. Ezalatt keresztapja lányával, Louise-szal karöltve átkutatja Rachel holmiját és részletesen feltárja a Firenzében történteket. Rájön, hogy Rachel nem gyilkos, szerette a férjét és eszében sem volt megcsalni. A felfedezést túl későn tette, Rachel odaveszett. Évekkel később, még mindig a múlt zavaros eseményein rágódva, két gyerekes családapaként és Louise férjeként láthatjuk Philipet.

Philip, akinek életében nem volt sem anya, sem nővér, semmilyen női figura, tudatalatt is igényelte a gyengébbik nem törődését. Amint Rachel betette a lábát a birtokra, azonnal életet lehelt a fiú ezen elfojtott vágyába. Az, hogy a nő is szeret lovagolni, hasonló életszemléleten osztoznak és olyan karizmával rendelkezik, ami belengi a szobát, ha megjelenik, elég volt ahhoz, hogy minden élőítéletet és ellenszenvet elhomályosítson benne. A testi kapcsolat kialakulása pedig egyenesen ragaszkodást váltott ki Philipben az unokatestvére felé. Az tiszta sor, hogy ezért nem tudta kiverni a fejéből, mert mindenféle téren ő volt az első nő az életében. Hogy Rachel mit is érzett igazán Philip iránt, hogy csak egy kellemes időtöltés volt-e neki, vagy hátsó szándékának eszköze, az nem egyértelmű. De inkább az előbbi lehet az igaz. Szóval, Rachel beleszeretett Ambrose-ba és ez kölcsönösnek bizonyult. A vetélése miatt megromlott kettejük kapcsolata, valószínűleg Ambrose is olyan lobbanékony és erőszakos volt, mint Philip. Rachel nem vetette meg a fényűző életet, nem vált el a férjétől, mert túl csábító volt számára a hatalmas vagyon. Hogy rá segített-e Ambrose betegségére a teával? Lehet, de nem biztos. Ha netán igen, akkor sem feltétlenül hidegvérrel tette, elgyengülve, a menekülést, az új kezdetet látta a férje halálában. Philip és Ambrose megszemélyesítője is Sam Claflin. A két karakter közeli rokon, nem meglepő a hasonlóság. Ám, míg Philip egy alig 18 éves fiú, Ambrose már középkorú férfi volt. Philip ezt a bizonyos új kezdetet jelentette Rachelnek, mintha egy formálható, csiszolatlan Ambrose lenne. Egy ilyen korai házasságba azonban badarság lett volna belemásznia és még időben napvilágot látott Philip igazi természete, hogy végetvessen a viszonynak. Mégha meg is ölte a férjét, Philipet biztosan nem ő mérgezte, a lovasbaleset viszont Philip lelkén szárad és nyomasztja élete végéig.

A történetvezetés néhol lapos volt, de kárpótol érte a forgatási helyszínek káprázatossága. A dialógosuk korhűen voltak megírva, az akkori férfi-női hierarchia szerint. Külön kiemélném a karácsonyi ünnepségen elhangzott dalt, imádtam! Hiányosságnak tartom azonban, hogy Louise karaktere nem szerepelt valami sokat és így nem befolyásolta egyáltalán a főszereplők románcának alakulását, pedig lehetett volna egy jól bevált szerelmi háromszöget is csempészni a filmbe. Sam Claflin jól hozta a naiv kisfiút, aki tombol, ha nem kapja meg, amit akar. Rachel Weisz meg, mint mondtam zseniális Rachel volt, vitte a hátán az egész filmet minden egyes gesztusával!

Értékelés: 80 %